Konkrétabb keresést szeretne?
Használja a bővített keresőt!
Noha az utolsó őszi hónapot írjuk, a kiskertek tulajdonosait még mindig bokros teendőkkel látja el a természet. November az utolsó lehetőség, hogy kertünket felkészítsük a téli pihenőre, ami tavasszal biztosan meghálálja törődésünket. Minél több munkát elvégzünk ilyenkor, a kikelet beköszöntével annál kevesebb dolgunk lesz.
A legtöbb helyen ekkorra már megtörténik a betakarítás a veteményesekben, illetve elvirágzik szinte minden növény. Ajánlatos most már kiásnunk a nyári hagymásokat, megtisztítani, szárítani, és fagymentes helyre vinni azokat. Nagyon lényeges, hogy semmiféle hulladék ne maradjon a talajban, ezért az elszáradt egynyári virágok maradványait távolítsuk el, s ezzel egyidejűleg végezzük el a gyomirtást.
Ezt követően készítsük elő a talajt a pihenésre. Annak érdekében, hogy elég levegőhöz, nedvességhez jusson, fel kell lazítanunk ásóval, rotációs kapával, esetleg szántással. A tápanyagot trágyázással biztosítsuk, a kiszáradást talajtakaróval próbáljuk megelőzni, melyhez kiválóan alkalmas a mulcs.
Gereblyézzük össze a lehullott leveleket, amit később komposztként hasznosíthatunk. Arra ügyeljük, hogy a komposztanyagba még véletlenül se kerüljenek beteg, fertőzött levelek. Szintén különös gonddal kell figyelni a diófélék lehullott lombjára, mert azok nem keveredhetnek bele az általános komposztba. Az ezekben fellelhető káros vegyület ugyanis csak 2-3 év alatt bomlik el, ezért ha komposztot szeretnénk készíteni belőle, akkor azt elkülönítve tegyük. Évek múlva ez is jól hasznosíthatóvá válik.
Ilyenkor esedékes a fák, bokrok, sövények metszése, formára igazítása. Ha ezzel is megvagyunk, fordítsuk figyelmünket azok hatásos megóvására. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a hideg ellenére a legnagyobb károkat nem kizárólag a fagy okozza, a kiszáradás éppoly komoly ellenség a téli hónapokban.
Ajánlatos ezért a növényeket alaposan betakargatni. Remek védelmet nyújt ilyenkor a szalmatakaró, a kukoricaszár vagy a nádszövet, mellyel védősátrat vonhatunk köréjük. A nagyobb növények, örökzöldek gyökereit is le kell árnyékolni, így nem szökhet el a nedvesség a talajból, máskülönben jó eséllyel indulhatnak pusztulásnak. Ezen kívül, ha szükséges, télen se hanyagoljuk az öntözést, különösen szárazabb időjárás esetén.
A legtöbb virágágyásban fellelhető hagyományos dísz a rózsa, mely állhatatosan a kertben várja a következő virágzás idejét. Hogy ez be is következzen, megfelelő gondoskodásban kell részesítenünk, ami egyenlő a tövek homokkal való felkupacolásával, kényesebb esetekben akár az egész bokor lefóliázásával.
A kinn maradó növényekben súlyos károkat okozhat a fentieken kívül még a hó, a jégeső ágakra nehezedő súlya, és a téli viharok. A gyenge vagy laza lombszerkezetű fákat, bokrokat, cserjéket kötözéssel védhetjük meg a viszontagságos időjárás romboló hatásától, amely olyan maradandó sérüléseket ejthet, amik jó táptalajt nyújtanak a későbbi kórokozóknak. A lombozat madzaggal való átkötözése hathatós védelmet szolgáltat az ágak elhajlása, letörése ellen.
Vannak azonban növények, amiknél ez a fajta odafigyelés már nem elegendő, mivel fagypont alatt biztos pusztulás vár rájuk. Ezek számára védett helyet kell biztosítanunk pincében, kamrában vagy más zárt helyen, ahol áttelelhetnek.
A gyepnek is ugyanilyen törődésre van szüksége, ha tavasszal gyönyörködni szeretnénk hibátlan zöldellésében. November végén, vagy ha az idő enyhe, akár még december elején is megejthetjük az utolsó fűnyírást. Vigyázat! A fű magassága ne legyen 5-6 cm-nél rövidebb. A műtrágyázás megnöveli a gyep ellenállóságát mind a hideggel, mind a betegségekkel szemben. Káliummal, foszforral fokozhatjuk a tűrőképességét. Kevesen tudják, hogy nem elég, ha télire mindent eltávolítunk a gyepszőnyegről, ami alatt kipusztul, elsárgul. A következő hónapokban úgy kell bánni vele, akár a hímes tojással, hiszen lábnyomaink is visszafordíthatatlan károkat okozhatnak az ilyenkor sérülékeny fűszálakon. Ne mászkáljunk, ne tapossunk télen a füvön!
A kerti tavakról is távolítsuk el a lehullott leveleket, elöregedett vízinövényeket, különben jövőre nem győzünk küzdeni az algákkal. Szerezzünk be akkora méretű hálót, ami befedi a tavat, ígyelőzhetjük meg, hogy belehulljon a szemét. Ha nincs lehetőségünk fűteni tavunkat, mentsük ki belőle az érzékeny állatokat (pl. aranyhal), és vigyük őket védett helyre, helyezzük el azokat akváriumban. Ne hagyjuk a vízben a meleget kedvelő trópusi növényeket sem. Egész télen folyamatosan ellenőrizzük, hogy ne fagyjon be a tó, így tudjuk biztosítani, hogy az élővilága elegendő oxigénhez jusson. Egy keringető szivattyú beállításával könnyedén megoldhatjuk ezt a problémát.
Ne felejtsük elzárni és lefedni a kerti csapot, vízteleníteni és eltenni a slagot, megtisztítani, fertőtleníteni, letakargatni a kinti bútorokat, edényeket.
Forrás: Ingatlanmagazin
Megtetszett Önnek egy vagy több ingatlan?
Adja hozzá a kedvencek listához és egy csokorba gyűjtheti kedvenc ajánlatait. A listát akár ki is nyomtathatja!
Néhány kihagyhatatlan érv, miért szerződjön az EREA Ingatlanközvetítő és tanácsadó rendszerrel! Gyakran feltesszük magunknak, vagy barátainknak a kérdést, hogy kössünk-e szerződést ingatlanügynökséggel? A mai ingatlan- és...
Legyen az ügyfelünk és a nálunk kedvezményesen vásárolt lakását az erea Partner Kártyával most még olcsóbban csinosíthatja...
erea Ingatlan- és hitelközpont | 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. | tel: +36-30/255-8163
Copyright © 2009 | a honlapon található anyagokkal kapcsolatos minden jog fenntartva!
Az erea Ingatlan- és hitelközpont a használt és új, eladó illetve kiadó ingatlanok kiemelt értékesítője Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében.