Konkrétabb keresést szeretne?
Használja a bővített keresőt!
Egyre gyakrabban botlunk akciósabbnál akciósabb bejárati ajtókba szórólapokon, vagy bevásárlóközpontokban. Sokakat el is kápráztat az esztétikus külső és az alacsony ár. De amikor bejárati ajtót vásárolunk, az értékeink-, és családtagjaink biztonságáról is döntenünk kell. Milyen tehát az igazán jó biztonsági ajtó?
Egy interneten keringő videó borzolja már jó ideje a kedélyeket, amelynek főszereplője egy Magyarországon is forgalomban lévő bejárati ajtó. A rövid filmben néhány egyszerű szerszámmal egy perc leforgása alatt feltörik a zárat, 3 perc alatt pedig gyakorlatilag alkatrészeire bontják az ajtót. Ezért a bejárati ajtóért 60 – 70 ezer forint körüli összeget kérnek el a forgalmazók. Az ár csábító, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy többe kerül, mint amennyit ér. Ehhez kapcsolódóan nézzük is meg az első szempontot.
Egy betörőnek két ellensége van: az idő és a zaj. E két szempont alapján dönt, hogy megkísérli-e egyáltalán a behatolást, vagy inkább másik ajtót választ. Az idő és a zaj fordítottan arányos egymással, azaz minél rövidebb idő alatt próbál bejutni a lakásba, annál zajosabb lesz, illetve minél halkabban szeretne dolgozni, annál hosszabb ideig tart a „munka”. Valahol tehát meg kell találni az egyensúlyt. A lélektani határ társasházi ajtók esetében 30-60 másodperc, míg kertes házaknál 2-3 perc is lehet. Ha a betörő úgy véli, hogy ennél hosszabb ideig tart a behatolás, valószínűleg továbbáll.
Fontos tehát, hogy az ajtó és a zár már ránézésre is azt sugallja: sok munka lenne vele. Ennek tudatában kijelenthetjük, hogy a bevásárlóközpontok kiállítóstandjain megtalálható bejárati ajtóknak egyik további hátránya, hogy ott zavartalanul megvizsgálhatja bárki az ajtókat, és gyakorlatilag felkészülhet belőlük.
Ha már a betörő szemével nézzük az ajtót, nem nehéz rájönni, hogy az ajtólap anyaga az egyik legfontosabb szempont. Itt már eldőlhet, hogy egyáltalán megpróbálkozik-e antihősünk hozzáférni személyes tárgyainkhoz, vagy szomorúan elkullog. A három leggyakoribb anyag: a fém, a fa és a műanyag. Persze ez még csak az ajtó külseje. Nyilvánvaló, hogy egy 2,5-3 mm-es acéllemezt sokkal nehezebb átfúrni, mint egy műanyag lapot. Itt tehát egyértelműen a fém viszi a prímet.
Nem minden azonban a biztonság, egy ajtónak szépnek is kell lennie. Ezért aztán a behatolás sikerességét azáltal is csökkenthetjük, ha ugyan fából-, vagy műanyagból készül az ajtó, de belül acélmerevítést kap. Így, ha sikerül is az ajtólapot megrongálnia a betörőnek, szomorúan kell konstatálnia, hogy ennél tovább csak kőkemény munkával juthatna. Ennek csupán az lehet a hátránya, hogy komoly anyagi kárunk keletkezik, mire rájön a behatoló, hogy rossz lóra tett.
Ha azonban már szóba került az esztétika, akkor érdemes megemlíteni azokat az acélajtókat is, amelyeken fa hatású fólia biztosítja az esztétikus megjelenést, alaposan megtévesztve a szemlélőt. A betörő maximum egyetlen csapást mér egy ilyen ajtóra, és azonnal rádöbben, hogy fémmel van dolga, így az anyagi kárunk sem lesz jelentős.
A legtöbb vásárló abban a tévhitben él, hogy minél több ponton záródik egy ajtó, annál biztonságosabb. Ez igaz is, meg nem is. A minimális követelmény egy biztonsági ajtónál a 3 pontos záródás, ahol a reteszek minimum 30 cm-es távolságra helyezkednek el egymástól. Azonban egy 14 ponton záródó ajtót is fel lehet törni 2 perc alatt, ha a zárak nem megfelelőek. Tehát elsődleges fontosságú, hogy maga a zár jó minőségű legyen, álljon ellen a mechanikai sérüléseknek. A több pontos záródás abban az esetben kielégítő, ha az ajtólap a lehető legtöbb oldalon záródik. (A zárbetétekről később.)
Hiába vásároljuk meg a világ legbiztonságosabb ajtóját, ha a beépítés nem felel meg a követelményeknek, könnyen bejuthat, aki szeretne. Az egyik leggyakoribb hiba, amikor a nyíláshoz képest kisebb méretű ajtót vásárolunk, és túl nagy hézagot pótolunk pur hab segítségével. Ezzel az ajtó biztonságát jelentősen gyengítjük.
Néhány szabály a pontos és szakszerű rögzítésre:
A fenti szempontok nem csak választható opciók egy biztonsági ajtó esetében, hanem a minősítés alapjai is. Amikor igazi biztonsági ajtóról beszélünk, akkor ezeknek a feltételeknek együtt kell érvényesülniük. Ezt vizsgálja a MABISZ, azaz a Magyar Biztosító Szövetség. Hogy teljesen lesarkítsam a dolgot: azt hívhatjuk biztonsági ajtónak, amit a MABISZ minősített, és biztonságosnak ítélt.
A MABISZ minősítésnek is vannak azonban fokozatai. Valójában biztonsági ajtóról akkor beszélünk, ha az adott nyílászáró kiállta a MABISZ által előírt 3 perces intenzív betörési kísérlet próbáját, ám ez a legalacsonyabb kategória. A 3. osztályba soroláshoz már 5 percet kell kiállnia az ajtónak, miközben egy szakember csavarhúzókkal, fa-, vagy műanyag ékkel, csőfogóval és feszítővassal mindent megpróbál, hogy áttörje az ajtó védelmét. 2. kategóriába akkor léphet egy ajtó, ha 10 percig állja a sarat, itt már azonban kalapács, hidegvágó, fejsze, véső, csapszegvágó, fúrógép, és lemezolló is könnyíti a „betörő szakember” dolgát. Természetesen az 1. kategória ennél is keményebb, ugyanis 15 kerek percig kell kívül tartani a behatolót, aki a fenti szerszámokon kívül már bevethet elektromos fűrészeket és sarokcsiszolót is. Ha egy ajtó minősítése megtörtént, arról a MABISZ tanúsítványt állít ki. Ha valóban biztosak akarunk lenni abban, hogy biztonsági ajtót vásárolunk, kérjük el a forgalmazótól ezt a nyilatkozatot.
A MABISZ természetesen ezen betörési teszt kapcsán nem csak az ajtó szerkezetét vizsgálja, hanem az egyik legkisebb-, ugyanakkor legfontosabb elemét is, a zárbetétet. Erről mindeddig hallgattunk a cikkben, nem véletlenül. Olyan sokrétű ugyanis a téma, hogy önálló cikket érdemel. Hamarosan jelentkezünk a második résszel, amelyben a zárbetéteket vesszük majd górcső alá.
Forrás: Ingatlanmagazin
Megtetszett Önnek egy vagy több ingatlan?
Adja hozzá a kedvencek listához és egy csokorba gyűjtheti kedvenc ajánlatait. A listát akár ki is nyomtathatja!
Néhány kihagyhatatlan érv, miért szerződjön az EREA Ingatlanközvetítő és tanácsadó rendszerrel! Gyakran feltesszük magunknak, vagy barátainknak a kérdést, hogy kössünk-e szerződést ingatlanügynökséggel? A mai ingatlan- és...
Legyen az ügyfelünk és a nálunk kedvezményesen vásárolt lakását az erea Partner Kártyával most még olcsóbban csinosíthatja...
erea Ingatlan- és hitelközpont | 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. | tel: +36-30/255-8163
Copyright © 2009 | a honlapon található anyagokkal kapcsolatos minden jog fenntartva!
Az erea Ingatlan- és hitelközpont a használt és új, eladó illetve kiadó ingatlanok kiemelt értékesítője Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében.