Horthy-vadászkastélyt venne? Most válogathat – Gyöngyszemek az ingatlanpiacon

Egyéb érdekességek

Két Horthy-vadászkastélyt is találtunk most az ingatlan.com kínálatában. Az egyik ugyan már át lett alakítva wellness panzióvá, a másik azonban még mindig családi házként működik. Mint kiderült, utóbbit vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó hétvégi házként használta, sokszor vonult le oda, s tárgyalásokat is bonyolított az ingatlanban

Ezt Rácz Péter, a Laguna Ingatlan tulajdonosa mondta el lapunknak. A ház egyébként már évek óta az ingatlanpiacon van, de 100 millió forintot kevesen hajlandóak adni érte. Rácz Péter szerint egyébként korábban is elég viszontagságos volt az élete az ingatlannak, bár akkor 2-3 évente cserélt gazdát, mígnem Horthyék megvették. A ház egyébként most sincs jó állapotban, sokat kell még költeni rá, hogy igazi rezidenciának ismét alkalmas legyen, bár a hirdetés szerint erre lenne lehetőség. A hirdetésből az is kiderül, hogy már több mint 20 éve volt utoljára felújítva, ami azért meglehetősen sok idő egy családi ház esetében. Az Ürömhegyen álló panorámás ház 280 négyzetméteres, öt szoba és egy nappali található benne, a helyiségei nagy belmagasságúak.

 

 

A másik, szentendrei  ingatlan 685 négyzetméteres, de már át lett alakítva panzióvá. A főépület három szintes, alagsor, földszint és tetőtér, ahol kialakításra kerültek a klimatizált szállodai szobák, a földszinten 380 négyzetméter hasznos területen egy elegáns, tárgyalások lebonyolítására is alkalmas kandallós szoba, bár, szociális helységek, konyha, tornaterem, szauna, törökfürdő, jacuzzi – olvasható a hirdetésben. A 8 ezer négyzetméteres, ősfás védett telken lévő villa szintén felújításra szorul.

 

 

 

 

Forrás:ingatlan com

« Vissza

Kedvenc ingatlanok

Megtetszett Önnek egy vagy több ingatlan?
Adja hozzá a kedvencek listához és egy csokorba gyűjtheti kedvenc ajánlatait. A listát akár ki is nyomtathatja!

  • Válassza ki kedvencét és klikkeljen!
  • Az eltávolításhoz klikkeljen!

Színes ingatlanok

Néhány kihagyhatatlan érv

Néhány kihagyhatatlan érv, miért szerződjön az EREA Ingatlanközvetítő és tanácsadó rendszerrel! Gyakran feltesszük magunknak, vagy barátainknak a kérdést, hogy kössünk-e szerződést ingatlanügynökséggel? A mai ingatlan- és...

Partner Program - Kedvezmények az otthonteremtésben!

Legyen az ügyfelünk és a nálunk kedvezményesen vásárolt lakását az erea Partner Kártyával most még olcsóbban csinosíthatja...